Az egyetem és a város együttélésének nem kizárólag szépségei és előnyei, hanem árnyoldalai is vannak. Az évkezdések idején megugranak a lakossági panaszok a randalírozó és hangoskodó egyetemisták miatt. A rendőrség éppen ezért egy új kommunikációt szeretne a hallgatók felé kiépíteni cikkeken, fórumokon, előadásokon keresztül. Korontos Zoltán rendőr ezredes kapitányságvezetővel beszélgettünk a témáról.
Hogyan változik a rendőrség hozzáállása a megújuló kommunikáción belül a hallgatók felé?
A rendőrség részéről kezdeményeztük egy tárgyalássorozat elindítását az egyetemmel és a Hallgatói Önkormányzatokkal, hogy a hallgatósággal kapcsolatos kérdéseket megfelelő módon tudjuk kezelni. A Pécsi Rendőrkapitányság Pécs városán kívül harmincegy település biztonságáért felel, úgy gondolom, hogy a lélekszám arányát figyelembe véve ebből azért a megyeszékhely a legmeghatározóbb. Mivel Pécs egyetemi város majd 30.000 hallgatóval ezért ők alkotják a rendőri munka egyik legnagyobb célcsoportját. Ez nem azt jelenti, hogy problémaként, hanem a város életének egyik meghatározó tényezőjeként kezeljük őket.
Milyen jellegű problémák szoktak felmerülni az egyetemistákkal?
Az idei beiskolázási időszak folyamán azt tapasztaltuk, hogy szeptemberben az elsőévesek beavatási programjai (bulik, kari rendezvények… stb.) során megnőtt a lakossági bejelentések száma, illetve sokszorozódtak a gondok a hallgatókkal. Ezek a problémák a lakosság szemszögéből a következők: ittas fiatalok vonulásai, késő éjjeli hangoskodásai, köztéri rendbontásai. Ezek a problémák a szeptemberi, kora őszi időszakot követően természetesen megritkulnak, azonban a komolyabb egyetemi rendezvények ideje alatt periodikusan visszatérnek a helyszínek, illetve a kollégiumok környékén. A rendőrségnek természetesen egy ilyen helyzetben reagálni kell, de a most elinduló egyeztetéseknek, tájékoztatásoknak, kiadványoknak, illetve az erről szóló fórumoknak éppen az volna a célja, hogy a szankcionálás helyett, inkább a megelőzésre fektessen hangsúlyt. Tudatosítani kell a hallgatókban, hogy a jövőjük, a későbbi munkavállalásuk szempontjából is fontos, hogy kerüljék el az ilyen szituációkat, hiszen az állásinterjúk során könnyen szenvedhetnek hátrányt az ilyen múltbéli botlások miatt.
Ennek a tájékoztatásnak még fontos eleme, hogy ezeken az interaktív fórumokon átbeszéljük azt, hogyha már a baj elkerülhetetlenné válik, a járőrök kiérkeztek, akkor milyen cselekedeteket, illetve magatartásformákat kerüljünk el az igazoltatások során. Amennyiben a kiérkezett járőrrel együttműködünk, normálisan kommunikálunk vele minimalizálni tudjuk azt a bajt amibe kerültünk, míg minden mással csak ronthatunk. Például ne akarjuk jobban tudni az eljáró rendőrnél, hogy mit és mit nem tehet, valamint az igazoltatás során ne a szerintünk fennálló formai problémákra (van sapka, nincs sapka, be van gombolva, hol az azonosító…stb.) hivatkozva próbáljunk kiskapukat keresgélni. Ezeket lehet a rendőrség felé jelezni, de ezzel még nem mentesülünk a felelősségre vonás alól, hiszen amit elkövettünk, azt nem befolyásolhatja az a tény, hogy van-e a járőrön sapka vagy nincs. Ne felejtsük el azt, hogy a rendőrnek nem hobbi mások igazoltatása, ő is csak a munkáját végzi.
Sok esetben nem elkövetőként, hanem mint sértett találkozhatunk egyetemistákkal. Melyek a típus bűncselekmények a két helyzetben?
Mindkét esetben érdemes kiemelni egy-egy típusbűncselekményt: Elkövetőként a legtöbbször különböző csendháborítási, súlyosabb esetben garázdasági ügyek fordulnak elő, míg a kollégiumi és albérleti szokások következtében sértettként leginkább a vagyon elleni bűncselekmények (eltűnt telefonok, laptopok, PDA-k) következtében keresnek meg minket.
Egyébként a Pécsi Rendőrkapitányságon több mint húsz megelőzési program fut, mely több célcsoportot szólít meg, kezdve az óvodásoktól, a nyugdíjasokig bezárólag. Ezeknél a programoknál nagyon fontos, hogy megpróbáljuk őket a saját kommunikációs csatornáikon keresztül megszólítani, mert csak így lehet eredményes a munkánk. Most éppen az egyetemisták felé is próbálunk ilyen tekintetben nyitni és megpróbáljuk a bűncselekmények megelőzésére vonatkozó anyagainkat „fiatalosítani” az ő nyelvükre lefordítani. Személyesen örülök annak, hogy az egyetem és a hallgatói szervezetek nyitottan állnak hozzá ezekhez a problémákhoz, a jövőben, ha van rá lehetőség szeretnénk előadásokat tartani, vagy bármilyen formában megjelenni, hogy elérjük a hallgatókat.
A beszélgetés kezdetén azt mondta, hogy általában rendezvények kapcsán van a legtöbb probléma. Van megoldási javaslatuk ennek kezelésére?
A rendezvények tekintetében is egy újfajta együttműködési rendszer kialakítására törekszünk az egyetemistákkal, melynek egy kapcsolattartó szisztéma lenne a lényege. A jövőbeni nagyobb rendezvényeknél lenne egy kapcsolattartó felelős a rendőrség felé, így ha lakossági panasz érkezne be, akkor első lépésben nem kéne indokolatlan rendőri erővel kivonulni, hanem lehetőségünk volna először telefonon vagy közvetlenül a kapcsolattartó közreműködésével rendezni a problémát.
Reméljük a rendőrség részéről ezzel az új hozzáállással sikerül jó viszonyt kialakítanunk és fenntartanunk a pécsi hallgatókkal, csökkentenünk, megelőznünk a szabálysértéseket, bűncselekményeket a jövőben.







